A jóga workshop tartalma:
Törzsnyújtások segítségével felébresztjük a gerincünket, illetve hosszúvá tesszük a hátunkat, a hasunkat és az oldalunkat, ezzel egyidőben felfrissítjük az idegrendszerünket. Megtanulunk helyesen dolgozni a törzset megtartó izmokkal. Előrehajló gyakorlatokkal nyújtjuk a test hátsó részét: a vádlit, a comb hajlítókat, a derekat, a hátat, a nyakat és ezen izmok megfelelő munkáját tapasztaljuk meg. Javítjuk a testtartást és növeljük az immunrendszer erejét. Továbbá masszázsban részesülnek a belső szervek (a belek, a gyomor, a máj, a lép, a hasnyálmirigy), melynek következményében feljavul a működésük.
Az elménket elcsendesítjük, elősegítjük a befelé figyelést, és a tudat működését harmonizáljuk. A nemi és a köldök csakrát kiegyensúlyozásra kerül, így a vágyak, a hatalom és az akarat egyensúlya teremtődik meg, valamint a bizalom, az együttérzés és a nyitottság bontakozik ki.
A jóga workshopon való részvétel feltétele:
A részvételhez fél éves jógás múlt szükséges, teljesen kezdőként nem engedünk a jógafoglalkozásra.
Jógaoktató:
Vezető Neve
Jelentkezés a jóga workshopra:
Jelentkezni az alábbi adatlap kitöltésével tudsz. A lap kitöltése után pár napon belül a szervezőnk megírja neked e-mailben a további tennivalókat. Kérlek ügyelj rá, hogy jól írd be az e-mail címed az adatok között, mert csak ebben az esetben fogjuk tudni rendben elküldeni neked az információkat. Ha bármi kérdésed felmerülne, akkor a kapcsolatok menüben lévő elérhetőségeken megtalálsz minket.
Jelentkezés érvényesítése:
A részvételed, vagyis a csoportban való helyed akkor lesz biztosítva, ha a jelentkezésen túl előre átutalod a képzés díját vagy a központban személyesen befizeted. Ennek részleteit a tájékozató e-meilben fogjuk neked elküldeni, a lenti adatlap kitöltése után. Köszönjük az együttműködésed!


























































